09 március, 2008

Üdv nép!

Most írok életemben másodszor blogot - most bizti azt vártátok h ez az első alkalom hihihi:) na nem, ez a második. És erre is azért került sor mert RENDKÍVŰL UNATKOZOM. Miután túléltem egy-két film megnézését, kisebb-nagyobb adag testi táplálékok bekebelezését, szobatársam elbúcsúztatását, aki 24 óra múlva vissza is tér közös hajlékunkba, a kiadott édes orosz nyelvi házifeladat 70 %-ának megcsinálását, összes iwiwes partnerem minden képének átmustrálását - bár be kell vallanom eleve 133 db-bal büszkélkedem, ami számomra még így is SOKkoló és kiborító -, valamint szomorúan konstatálva hogy nincs fenn msn-es bajtársaim közül egy se - még olyan se akivel még csak beszélgetni sem szoktam, valami emberfeletti és alatti módon elkezdtem unatkozni. Azóta már túl vagyok egy kancsónyi indiai tea elkészítésén, ami kissé érdekes ízvilággal rendelkezik de most még ez is eseménynek számít. Unalmam elől 50-es, 60-as, 70-es, 80-as és néhány 90-es évekbeli zeneszám hallgatásába próbálok menekülni - persze kevés sikerrel, mivel egy idő után a papagájról és tequiláról szóló nóták idegtépő zakatolásától maradék még nem becsavarodott agytekervényeim is kezdik felmondani a szolgálatot.
Mit tegyek? Aludni még nem tudok, enni már ugye nem illik, a filmekből is már elegem van. Így arra gondoltam, hogy megírom életem második bejegyzését.
Az első bejegyzést létezesém egy rövidke depis szakaszában ejtettem meg - bár még így sem veszített a rám jellemző iróniából, szarkasztikus humorból és a belőlem áradó ellenállhatatlan erőből.
Egyébként csak hogy leszögezzem, nem vagyok sem szerény, sem beképzelt, pontosan tudom mit tudok és azt is mit nem, és ezt bátran el is merem mondani, ja és megváltoztatni nem lehet - csak ha én is akarom:)
Visszatérve az indiai teához, ha jó sok cukrot és citromlevet raksz bele egész iható lesz - jó kis magyaros szokás de hatásos! - amitől nem dobod fel a tappancsod, az csak megerősít tartja a mondás:)

2 megjegyzés:

  1. végre megszületett a másodszülöttem:)

    VálaszTörlés
  2. aztaaaaaaaa
    emlékeztem h mondtál vmit életed második blogbejegyzéséről, csak a címet nem adtad meg... :)

    VálaszTörlés